Szank Önkormányzata és a Vakok szervezete összefog

Szank Önkormányzata és a Vakok szervezete összefogás keretében együttes erővel segít a helyi látássérülteknek

Szank Önkormányzata együttműködési szerzÅ‘désben egyesítette erÅ‘it a VGYFMSZ-szel (Vakok és Gyengénlátók Fejér megyei Szervezete), melynek értelmében a településen élÅ‘ látássérült és súlyosan gyengén látó lakosoknak a szervezet segítséget nyújthat az önkormányzaton keresztül.

A Vakok és Gyengénlátók Fejér megyei Szervezete adomány és segélykampányokat szervez több ponton, illetve támogatói szerzÅ‘désekben rögzített több országos vállalkozás, optikus cég fizikai segítségét. – „Nagyon sok segítséget kapunk országosan vállalkozásoktól, akik ismerik szervezetünk történetét és kiszolgáltatottságát, és azt a tenni akarást, amit tagjaink erÅ‘n felül teljesítenek még úgy is, hogy vannak gáncsoskodó társ-szervezetek. Ilyen esetekben látható az igazi segítÅ‘ jobb, amikor sokan fognak össze hogy valós és hatékony segítséget nyújthassanak a rászorulóknak, nem pedig a nevükkel visszaélve nyerészkednek!” – foglalta össze röviden mondanivalóját az elnök asszony Dr. Mellár Renáta.

Szank Önkormányzata 2018-08-09 22:34

Még nem szólt hozzá senki...

    Ehhez szólj hozzá

    Arhívum

    Legfrissebb hírek

    Fehérfény magazin0

    🕔2018-08-19 14:03 - Vakok és Gyengénlátók Fejér megyei Szervezete Friss

    A fehérfény magazin indításának célja

    Arhívum

    Civil hírek

    Arhívum

    Pályázati hírek

    Állás - Munka

      Több ilyen cikk

      Oktatás - Képzések

        Több ilyen cikk

        Események


        Hé
        Ke
        Sze
        Csü
        Pé
        Szo
        Vas

        Legfrissebb cikkek

        Legrissebb hozzászólások

        Bejelentkezés